A SURFACING, amely a fenntartható energia, a víz és a fény találkozásában rejlő harmónia, valamint a mobil hanginstallációt hordozó BMW iX5 Hydrogen tesztflotta úttörő kombinációját táncos performansszal kelti életre, a bázeli Art Basel művészeti kiállítás idei felvonásán ünnepelte világpremierjét.
+++ Akár 50 kilométerrel nagyobb tisztán elektromos hatótávolság +++ Az innovatív téli gumiabroncs a bajor prémiumgyártó és a Pirelli együttműködésének gyümölcse +++ Jövőbe mutató fejlesztés kifejezetten a BMW 7-es sorozat számára +++
+++ A bajor prémiummárka San Luis Potosí városában működő gyára a Neue Klasse modellgeneráció nagyfeszültségű akkumulátorait is házon belül állítja majd elő +++ Milan Nedeljković: a BMW Group a világ öt pontján építi fel a nagyfeszültségű akkumulátor-technológia hatodik generációjának nemzetközi összeszerelő hálózatát +++ Jól bevált gyakorlat: az új modellek nagyfeszültségű akkumulátorai ugyancsak helyben készülnek +++
+++ A felek a feltörekvő egyetemi városban, Kolozsváron tervezik a közös vállalkozás kiépítését +++ A projekt 120 tehetséges szoftverfejlesztő közreműködésével indul +++ Középpontban az európai régió informatikai megoldásainak fejlesztése és üzemeltetése +++
+++ A nemzetközileg elismert díjjal a létesítmény sorozatgyártási technológiáinak Ipar 4.0 megoldásait tüntették ki +++ Első a Diszkrét Gyártás kategóriájában +++
+++ Hans-Peter Kemser, a debreceni gyár elnök-vezérigazgatója: „Újabb mérföldkő a Neue Klasse felé vezető úton” +++ Gyártási technológiákkal körülvéve: a Kommunikációs központ összekötő szerepben +++ Már több mint 1000 munkavállaló dolgozik Debrecenben +++
+++ A Neue Klasse limuzin Münchenben lát napvilágot 2026-tól +++ A müncheni gyárban 75 év után, 2027 végén véget ér a belsőégésű erőforrással szerelt modellek korszaka +++ A BMW Group 650 millió euró befektetésével készíti fel az üzemet a hosszútávú működésre +++
+++ Betekintés a jövő digitalizált mobilitását elhozó fejlesztési projektekbe: bemutatkoznak a kiterjesztett valósággal fokozott vezetési élmény, az önálló parkolás és az utastéri hangvezérlés új dimenziójával kecsegtető generatív mesterséges intelligencia részletei +++ Új alkalmazások a BMW ConnectedDrive Store-ban, amelyekkel még több streamelhető videó és még több játék érhető el, már az aktuális modellekben is +++
+++ A jövőbe mutató kutatás-fejlesztési központ a BMW Group kulcsfontosságú technológiai övezetekben működő hat irodájának egyike, amely a feltörekvő technológiákra, a felhasználó-központú gondolkodásra és a BMW Group jövőbeni termékeinek megálmodására összpontosít +++ Frank Weber, a BMW AG igazgatótanácsának járműfejlesztésért felelős tagja David Pogue moderálása mentén tart panelbeszélgetést „Humanizálódó Technológia” címmel +++ A BMW Group egyesült ...
+++ A bajor prémiumgyártó németországi ügyfelei a luxuslimuzin opcionális extrafelszereltségi palettájának új tételeként rendelhetik meg a nagymértékben automatizált járművezetés lehetőségét +++ Az autó most először képes teljes egészében átvenni a vezetés feladatát – akár sötétben is +++ Az új, kéz nélkül működtethető funkciónak köszönhetően a vezető 60 km/órás utazósebesség alatt más utastéri tevékenységeket végezhet +++
+++ Regensburgban új fokozatba kapcsolt az elektromos mobilitás térnyerése +++ A gyártókapacitás növelésével párhuzamosan az üzemben a harmadik, éjszakai műszak is beindult +++ Armin Ebner, a regensburgi gyár igazgatója: „A sorozatgyártás megkezdése csapatunk bátorságát élteti.” +++
+++ A bajor prémiumgyártó újdonsága minden korábbinál kényelmesebb ügyintézést ígér +++ Az ügyfelekkel való kapcsolattartás elsődleges platformját a digitális felületek adják +++
+++ A hidrogén-meghajtású üzemanyagcella-technológia még rendkívül magas hőmérsékleti viszonyok közepette is magabiztosan teljesít +++ A BMW Group megerősíti a technológia iránti nyitottságát és az emissziómentes hajtáslánc-technológiák sokszínűségét élteti +++
+++ Az új kijelző- és járművezérlő rendszer 2025-től válik elérhetővé, a NEUE KLASSE modellgeneráció bemutatkozásával párhuzamosan +++ A BMW által fémjelzett, vezetőre összpontosító műszerfal-kialakítás modern újraértelmezését a BMW Panorámakivetítő testesíti meg +++ Átfogó felhasználói élmény az autó összes utasa számára +++
+++ A világ legnívósabb mobilitási kiállításán a BMW Group a vállalatcsoport és az alá tartozó márkák technológiai átállás terén elért fejlődését mutatja be +++ Középpontban az elektrifikáció, a digitalizáció és a körforgásos gazdaság +++ Világpremierjét ünnepli a BMW Vision Neue Klasse tanulmányautó +++ Az autószalonnak otthont adó csarnok és a München belvárosában felépített BMW Group Open Space a személyes mobilitás jövőjéről szóló konstruktív párbeszéd ...
+++ 2024-ben az utastéri AirConsole játékplatformon a Sony Pictures Television (SPT) világhírű és díjnyertes „Legyen Ön is milliomos!” játéka is elérhetővé válik +++ A világ legnagyobb videojáték-vásárának látogatói az új BMW i5 modellben első kézből élhetik át az utastéri játékélményt +++
A gazdag történelemmel büszkélkedő brit prémiummárka, a MINI az új modellmodellcsaládjával merész lépést tesz a digitális korszakba. Az újítás középpontjában az ikonikus központi egység, a MINI Interaction Unit áll. A kerek OLED-kijelző 240 milliméteres átmérőjével és intenzív színvilágával tökéletesen illeszkedik az új MINI modellcsalád belterébe. Elhelyezése az utastérben lehetővé teszi, hogy a jármű vezetője és első utasa is kényelmesen használhassa.
A debreceni közösség mindennapjaihoz már most számtalan szálon kötődő BMW Group Gyár Debrecen a nagyközönség számára rendkívül ritkán látható BMW i Vision Circular tanulmányautóval, prémium standdal, saját színpaddal és rengeteg lelkes munkatárssal várta a Campus Fesztivál rekordszámú, mintegy 118 ezer fős közönségét.
+++ Sokolov város külterülete a bajor prémiumgyártó eddigi legnagyobb tesztlétesítményének ad otthont +++ A nagymértékben, illetve teljes egészében automatizált járművezetés és parkolás folyamatosan fejlesztett tesztpályája mintegy 600 hektáron terül el +++ A BMW Group 300 millió eurót invesztált a létesítménybe, amely 100 új munkahelyet teremt +++ Az új létesítményt kizárólag zöldenergia-felhasználás és a legmagasabb fenntarthatósági szabványok jellemzik ...
Technológia
·
Vállalati
·
Üzemek, létesítmények
My.PressClub Bejelentkezés
BMW Group Streaming
ANNUAL GENERAL MEETING.
Munich. Here you can watch the webcast of the 104 Annual General Meeting of BMW AG.
Please log in and update the settings for your email newsletter. Receive notifications for new articles and video material immediately or as a daily summary.